Somogy Megyei Természetbarát Szövetség
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Ami fontos lehet
 
Vezetőségi tagjaink
 
Somogy megyét érintő hírek, aktualitások
 
MTSZ hírek, aktualitások
 
Töröcskei emléktúra és ünnepség
 
Látogatottságunk
Indulás: 2012-04-02
 
» Balázs László, elnök

Balázs László

 

Néhány szó rólam:

 1974. augusztus 20-án Szekszárdon születtem, és a Tolna megyei Szálkán nőttem fel. Gyerekkoromban mindig az erdőben játszottunk a barátaimmal, de akkor még nem gondoltam arra, hogy a természet közelségét tudatosan is erősíteni kell magunkban.

Középiskolás koromban kezdtem el gyalogtúrázni. Egy nagyon jó társaságunk volt, és egyetemi éveim alatt is minden nyáron együtt túráztunk.

Közgazdászként végeztem Pécsen az egyetemen, majd Tolna megyében kezdtem el dolgozni. Több bankban, többféle pozíciót is betöltöttem, majd Kaposvárra kerültem. Itt két éves banki tevékenység után egy uniós pályázatokat kezelő céghez kerültem dolgozni, ahol azóta is főállásban alkalmazásban állok.

Két gyermekem van, 2000-ben és 2004-ben születtek. A természetjárás újra felfedezése miattuk történt, nekik is meg akartam mutatni, milyen a nomád élet kint az erdőben, amikor az ember nem a civilizáció által teremtett világban él.

2008 óta vagyok szervezett természetjáró, tájékozódási túraversenyekre, teljesítménytúrákra, saját szervezésű nyílt túrákra járok. Többször részt vettem kerékpártúrán, szerveztem is ilyet, érdekel a geocaching (ballasz), és minden olyan lehetőség, amikor a természet közelébe kerülhetek.

2010-ben bronzjelvényes, 2014-ben ezüstjelvényes túravezető lettem. Folyamatosan tevékenykedek saját egyesületem, a Zöldpont Életmódklub rendezvényein, és igyekszem mindenből kivenni a részem, hozzátenni a saját tudásomat. Ismereteimet tudatosan fejlesztem a természet minél szélesebb körű megismerése céljából, több mint egy éve a Magyar Csillagászati Egyesületnek is tagja vagyok, tavaly egy gombász tanfolyamot is elvégeztem. És ki tudja mi jön még... :)

 

 

Elérhetőségek:

Telefon: +36 20 4547-443

E-mail: ballaszmail@gmail.com

 
Túranaptár
 
Turista szervezetek Somogyban - saját honlappal
 
Turista szervezetek Somogyban - honlap nélkül
 
Letölthető anyagok
 
Túramozgalmak Somogyban
 
Túranaptár: ha fontos neked a teljesítmény, a verseny
 
Hasznos segédanyagok
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.